A Csabának közben volt ideje hazamenni a fényképezőgépéért (miért pont most ne felejtette volna otthon, ugyebár :-), s mire véget ért az előadás, minden a helyén volt, a kitóduló kiskorúak azonnal funkcionálni kezdhettek, a géppel együtt (lásd: fotóalbum).

A gyerekek említett színpadi tombolása egy idő után kezdett némiképp ijesztővé fokozódni (valaki le is esett a dobogóról, és ha nem is törte el, de kimutathatóan megpréselte valamelyik ujját), valamint a Macek arcán is felbukkant némi aggodalom, ezért egy mobiltelefon elrejtésével ("Keressük meg!") rendezettebb mederbe terelt tereltem az eseményeket, és a lassan megérkező szülők nagyjából eredeti állapotban kaphatták vissza utódaikat ("Vivát Anda!" :-)

Régen nem voltam már gyerekzsúrban, és nem sok jóra számítottam, de a rendezvény igazán sikeresen bonyolódott, a gyerekek számára izgalmas és különleges helyszín pompásan felszívta az energiákat, melyek egy közönséges lakásban sokzor a pusztítás formájában materializálódnak.

A Fotocella spenótos lasagne-ja - ha nem is volt eszméletvesztést okozó kompozíció - tökéletesen passzolt a szájba és a gyomorba, semmit nem tudok felhozni ellene.